samedi 5 février 2011

nagyon aktív első nap :)

Fél 10-kor keltem, tele tettvággyal, és elképzelésekkel: ma csak Sèvres-et nézem meg, de olyan alaposan, hogy utána bárhonnan gyalog vagy busszal haza tudjak jönni. Ez a terv egy icipicit megváltozott. :P
NAL-lal együtt indultunk útnak, elmentünk a piacra. Nagyon nem tudtam az árakra figyelni, el voltam foglalva azzal, hogy az útvonalat megjegyezzem. Többé-kevésbé sikerült is, hiszen itthon vagyok. :) A piac után elváltunk, és én elindultam a Pont de Sèvres (sèvres-i híd) metrómegállóhoz, ami innen gyalog kb. félóra (a piactól is).  
Útközben szemfüles voltam és találtam egy Lidl-t, de legnagyobb csalódásomra nem volt benne boulangerie, úgyhogy nem tudtam bagettet venni, pedig az egész napra jó lett volna. Mindenesetre vettem egy másfél literes vizet 22 centért. Átmentem a Szajna felett és lementem a metróba. Itt vettem a jövő hétre bérletet (Passe Navigo Semaine) 23,85-ért (+ 5 maga a kártya), meg két napijegyet mára és holnapra (3,40/db). Ezek ugyanúgy működnek, mint otthon a BKSz-bérlet, érvényesek a városhatáron (illetve a kért zónák határain) belül minden közlekedési eszközre.


Ez a ház, ahol lakom. :))


A sèvres-i városháza.


Centre Pédagogique International





A Szajna a Pont de Sèvres-ről. :)

A metróval a Trocadéro megállóig mentem, ahol át kellett volna szállnom egy másik vonalra, ti. az volt az elképzelésem (a második számú), hogy elmegyek az egyetemre, hogy tudjam, hogy találok oda stb. De nem szálltam át, mert tudtam, hogy ha feljövök a metróból, szemben velem, a Szajna túlpartján ott lesz az Eiffel-torony... És tényleg ott volt! Annyira jó volt újra látni az "Öreg Hölgyet"! :))) Pláne, hogy én a Trocadéronál sosem voltam eddig. Ez az élmény megalapozta a napom további részét. :)) Nézelődtem, fényképeztem, néztem a nálam levő kb. három különböző térképet, hogy hova is menjek, egyszóval teljesen átmentem turistába. :) És akkor az egyik térképen észrevettem, hogy kb. 100 méterre onnan, ahol vagyok, van a... Place de Varsovie!!! :))) Gondoltam, ezt nem hagyhatom ki, még ha semmi sincs is ott, egy fényképet megér. Úgyhogy odamentem és lefényképeztem, nem is egyszer. Nagyon előkelő helyet kapott ez a tér, pontosan az Eiffel-toronyhoz vezető Pont d'Iéna hídfője. Úgy megörültem neki! :) 




A bizonyíték, hogy én is ott voltam. :P


Place de Varsovie!! :)))


A Trocadéro.


Ez pedig a Place de Varsovie-n a buszmegálló. :)


Eiffel-torony, Szajna, Pont d'Iéna, kell ennél több? :)))



A "jézusmária, ez engem néz!" című kép.

Innen viszont nem volt mese, muszáj volt az egyetemhez elmenni, nem mintha ellenemre lett volna, csak kint van a fenében. De kimentem. A kampusz valami hihetetlenül ronda. Szocreál jellegű épületek egymás mellett A-tól legalább F-ig számozva, össze sem hasonlítható a pesti bölcsészkarral! Mindenesetre megkerestem az A épületet, ahova hétfőn mennem kell. Amúgy be kell, hogy valljam, a kampuszon szembejövő emberek nem voltak túl szimpatikusak, azt a benyomást keltették (legalábbis bennem), hogy ez az egyetem nem egy olyan színvonalas egyetem. De a jövő héten ez is kiderül, remélem, tévedek. :)


A metró-, RER- és vonatállomás, ahol ezentúl mindennap megfordulok. 


Bienvenue !


A kampusz maga. :P


Az "A" épület, csak hogy megmutassam, miért nem tetszik kívülről az egyetem.


És egy virágzó (mandula?)fa a kampuszon. :D

Visszafele vonatra ültem, és a Gare Saint-Lazare-ban kötöttem ki, közben többször majdnem elaludtam. Ott eldöntöttem, hogy hazajövök, mert éhes voltam meg fáradt, de ehelyett bementem egy boltba (nem emlékszem a nevére), ahol végre volt bagett! Úgyhogy (v)ettem, és nem is jöttem haza, hanem inkább elmentem a Notre-Dame-hoz, ahol leültem "ebédelni" (= bagett). :))) Talán nem is írtam, hogy a reggelimet (műpéksütemény a Lidl-ből) a Trocadéronál, az Eiffel-toronnyal szemben sikerült elköltenem. :D És mindezek után jött a napi kultúrprogram: a Notre-Dame előtti tér alatt van a Crypte Archéologique ("régészeti kripta") múzeum, vagyis a római kori Párizs (Lutèce) fennmaradt romjai. Fűtöttek és 2 euróba került, érdek/mes volt, ráadásul a kiállítás végén volt egy 26 perces dokumentumfilm, amit így az egésznapi mászkálás után elég kellemes volt ülve végignézni.


A Gare Saint-Lazare (a kép jobb oldalán a vonat, amiről leszálltam).


Pont-Neuf, "Új híd", valójában Párizs legrégebbi hídja.


A Szajna. *.*


Párizs *.*


Le Palais de Justice (Igazságügyi Palota).


Veréb a Notre-Dame-nál. :)


A Notre-Dame. :)


Crypte Archéologique


Crypte Archéologique


És a múzeum bejárata.

A Notre-Dame-tól pedig hazajöttem, igaz, sikerült eltévednem, meg még bementem a sèvres-i városi könyvtárba, hogy megtudjam, mennyibe kerül beiratkozni, de annyi erőm nem volt, hogy be is iratkozzak, csak elhoztam egy csomó papírt. :D
És egy utolsó kép mára, ez a kapunk:


2 commentaires:

  1. 1. A BKSz bérlet az mi? Nem BKV?
    2. Fú, ez a Place de Varsovie nagyon durva, a Sors Keze! Ezek a jelek, amik üldöznek...!:)
    3. ha legközelebb a Trocaderónál jársz, és ráérsz/szar idő van, ajánlom a Musée de l'Homme-ot, ott van a szökőkút vagy mi mögött az egyik épületben, és nagyon érdekes, legalábbis szerintem! Tudom, hogy fura, hogy én innen ajánlok neked programot Párizsban (ráadául a 3 és fél évvel ezelőtti emlékeim alapján), de ott tuti, hogy nélküled voltam és tényleg tök jó!
    4. Az a sirály TÉNYLEG néz!:SSS
    5. Igen, az az Igazságügyi palota, legalábbis nekem is úgy rémlik az útikönyvből, ugye ez az, ami az Ile de la Citén vagy hol van?
    6. A Limericki Egyetem is pont ilyen építészeti stílusban épült, baromi ronda, de mi el vagyunk kényeztetve a freskós-stukkós főépülettel meg a frissen felújított R5-tel, úgyhogy kívánom, hogy ez legyen vele a legnagyobb problémád!
    7. puszi!:)

    RépondreSupprimer
  2. 1. asszem régen ez volt a neve a bp.-i egyesített bérletnek, ami Pesten belül a MÁV-ra meg a Volánra is érvényes volt. most már persze a "sima" BKV-bérlet is érvényes, de csak pár éve, de tény, hogy a hülyeség volt így fogalmaznom :D
    2. hallod, amikor megtaláltam...ááááááá!!! :D nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek :D
    3. tegnap is gondoltam rá, csak nem akartam az első nap mindent :) de köszi, mindenképp meg fogom nézni :)
    4. :P
    5. igen, az az, és ott van :)

    pp

    RépondreSupprimer