vendredi 24 juin 2011

szóval az utolsó nap

Ülök a reptéren és jobb meggyőződésem ellenére bekapcsoltam a gépet, hátha van wifi, és lőn, bár nem tudom, kitart-e a bejegyzés végéig (nem beszélve a gépemről). 
A tegnap este egyszerűen annyira jó volt, hogy nagyon. Három lengyellel voltam és szerintem még soha nem éreztem magam ennyire "otthonosan" a körükben, mintha én is lengyel lennék, vagy mi. Hihetetlen jókat röhögtünk kölönböző apróságokon, amik valószínűleg senki másnak nem lettek volna viccesek, de nekünk a közös félév elég alapot adott. 
Közösen vacsoráztunk, és... ETTEM CSIGÁT!!! :D Semmi íze sajnos, de a tudat teljesen feldobott. :D Mást is ettem, de az nem izgi (tízeurós menü a Latin Negyedben). Azonkívül "sikeres lengyeltanulmányaim örömére" kaptam egy lengyel szinonimaszótárat. :)) Meghatódtam. 
Aztán megnéztük az Eiffel-tornyot, meg Mickiewicz szobrát, amiről nem is tudtam, hogy van Párizsban, fényképeztünk párat (Diadalív naplementében stb.), elsétáltunk a Saint-Lazare-ig, egymás nyakába borultunk, egyik szemünk sírt, a másik nevetett, és itt a vége, fuss el véle!

Szerettem Párizst, ezt a félévet, a lengyeleket is nagyon, soha ennyit lengyelül nem beszéltem, szuperjó volt, köszönöm. Az olvasóimnak is, akik követtek. Ha valaki szeretné a privátblogom címét, e-mailben megadom szívesen. 

mercredi 22 juin 2011

mák

"Te tetted a kulcsot a mákra?" - kérdezte tegnap tőlem NAL, miközben gyanútlanul gmailchateltem Benedekkel. Kapásból visszakérdeztem volna, hogy "mi van?!", ha nem vagyok olyan jólnevelt és türelmes, úgyhogy csak értetlenül ránéztem, reménykedve, hátha a folytatásból kiderül, miféle kulcsról és miféle mákról lehet szó. És leginkább: mi az összefüggés?  
A folytatás a következőképpen hangzott: "Mert egy ismeretlen kulcs jelét találtam a mákon." Kezdtem kétségbeesni. Eddig NAL-t felvilágosult, modern nőnek ismertem, aki nem foglalkozik azzal, mi van a mákon. Közben ugyanis eszembe jutott, hogy a kisház egyik ablaka előtt bizony nő mák, több is, úgyhogy gondolatban ráakasztottam a kulcsot (hülyeség, ki akaszt kulcsot a mákra?), rárajzoltam egy kulcs körvonalát ceruzával (hülyeség, ki rajzol kulcsot a mákra?), de végül elvetettem minden lehetőséget, mert sehogyan sem találtam összefüggést a mák és a kulcs között.
Amikor már végképp fogalmam sem volt, mire gondoljak, hirtelen beugrott, NAL miért ejti olyan furcsán azt, hogy mák. Ugyanis nem "mákról", hanem a Mac-ról volt szó, a számítógépéről, aminek a nevét ő franciásan [mak]-nak ejti! És akkor fény derült a kulcs rejtélyére is: franciául a pendrive 'clé USB', vagyis szó szerint 'USB-kulcs' - ennek magyarul nincs értelme, de ezt NAL nem tudja, mert kizárólag franciául használja. 
Úgyhogy végre tudtam válaszolni, bár a visszafojtott röhögéstől nehezen ment: "Nem, nem én tettem a kulcsot a mákra."

2 - Mátészalka

Ültem a vonaton, Défense-Sevres, felszállt egy énekes-koldus, amilyenből naponta ötöt látok. Elkezdett énekelni, két ajtónyira tőlem, közben gitározott, nem figyeltem, sose figyelek, csak ha ismerős a dallam. Aztán párszáz méterrel később felfigyeltem, mintha azt énekelte volna, "feleségem", meg "légy az enyém", így, magyarul. Felkaptam a fejem, majdhogynem tátott szájjal hallgattam: a Marinát énekelte, hamisan és más dallammal, de az volt, megismertem. Sokk. Alig vártam, hogy körbejárjon pénzért, hogy megkérdezzem, magyar-e. Odaért: magyar és mátészalkai. Mást nem tudtam meg, kapott tőlem két ötcentest, sajnáltam, hogy nem volt nálam több. De legfőképp azt, hogy nem beszélhettem vele többet. Kíváncsi lettem volna, mióta van Párizsban, mikor és miért fanyalodott rá erre a "munkára" - de elfordult, leszállt, átment egy másik kocsiba. 
Két aranyfoga volt és szomorú tekintete. 

lundi 20 juin 2011

4 - az utolsó pillanatok

Ma utoljára ettem Isteni Pisztáciafagyit az Amorinóban, ezúttal a Zöcsémmel, akivel lusta turistásat játszunk és mindennap dél és 2 között indulunk el itthonról, megnézünk valamit, este vacsorázunk A Menzán, aztán hazajövünk és belegyógyulunk a gépbe. 
A valamik, amiket eddig megnéztünk: Louvre, Diadalív, Notre-Dame, Sacré-Coeur, Luxembourg-kert, Montmartre, Centre Pompidou*, Marais, Eiffel-torony, Trocadéro, Szajna-part (részben :P). Tök jó! :) 


*Ma voltunk a Musée National de l'Art Moderne-ben, ahol 2007-ben is, és sokkal izgalmasabb volt a kiállítás, mint akkor, bár nem emlékszem, ugyanez volt-e. Mindenesetre egy csomó érzékelésre ható dolog van kiállítva, és ha az ember igazán motivált (= nem mi :P), akkor órákat tölthet el bent. 

vendredi 17 juin 2011

7 - Folies en France avec Fanni :)

Szerda
Szóval múlt szerdán jól megjött Fanni, én meg majdnem jól elkéstem a reptérről, de aztán mégse. Bár mindketten elég fáradtak voltunk, még belefért este egy Diadalív-megmászás, ahova kegyetlenül felkergettem Fannit, aki minden lépcsőfoknál meg akart halni, aztán amikor felértünk, közölte, hogy na jó, megérte. Hiába, az ilyen kilátásért még lépcsőzni is hajlandó az ember: 


Még megnéztük az Eiffel-tornyot is, a jól bevált Étoile-Trocadéro útvonalon végigsétálva, de ott nem fényképeztem, mert nagyjából ötvenezer képem van a Toronyról, és attól tartok, ez még nem az összes. Hazazuhantunk mindezek után, és itthon, mert még nem voltunk elég fáradtak-álmosak, Tóth Krisztina- és Nádasdy-írásokat olvastunk fel egymásnak. A Tóth Krisztina-kötetért köszönet Annának. :) Aztán mégiscsak lefeküdtünk.

Csütörtök
Végre megnéztük a Szabadságszobrot, ami amerikai nővérének jóval kisebb mása, és 1986-ban kapták a franciák az USÁ-tól. Hogy miért, az rejtély. Mindenesetre előtte még ellenőriztük, nem bontották-e le az Eiffel-tornyot... NEM.



Mindezek után pedig megtörtént az, ami utoljára négy éve júliusban: Michał-val hárman elmentünk ebédelni A Palacsintázóba (aka. Krepöri) - elég fílinges volt, csak sajnos az asztalunknál ültek, bár Michał proponálta, hogy kérjük meg őket, menjenek arrébb. :P A másik asztal is elég jó volt azért, négy röpke órát sikerült eltöltenünk három palacsinta és több kancsó víz társaságában. Közben lengyel és magyar nyelvleckéket adtunk egymásnak, jellemző. :P Aztán a Les Halles-nál fagyiztunk meg kávéztunk, amint az a csóró diákokhoz burzsoákhoz illik. A változatosság kedvéért ezt egy kis séta követte a Notre-Dame-hoz, ami alatt Fanni megtanulta a "komposztálni" típusú (:P) lengyel igék ragozását, Michał meg a színeket magyarul. Vagy ez lehet, hogy később volt?...  




Péntek
A Louvre-ban kezdtünk, mert annyira értelmiségiek vagyunk. Valójában azért, mert NAL előző este felajánlotta, hogy bevisz minket odáig kocsival, mert arra van dolga (Dógomvan). Kipécéztük magunknak a németalföldi festőket, de persze az volt az egyetlen emelet, ami le volt zárva felújítás/istentudjami miatt, úgyhogy megnéztük, amit lehetett, és főleg a kilátást fényképeztük (legalábbis én). :P



Aztán tökjót ebédeltünk a St-Lazare mellett, két bazinagy melegszendvicset, amit a franciák fougasse-nak hívnak, kérdés, van-e köze a fúgához. :P Utána még betoltunk egy macaront meg egy kávét, mert az jó. És mert kint iszonyatosan esett az eső... (Aggódó szülőknek üzenem, hogy csak a képek vannak rossz sorrendben, előbb ettük a melegszenyát és utána a macaront. :P)



Aztán mivel kint még mindig nagyon esett és egyre jobban fújt a szél, kitaláltuk, hogy elmegyünk a Saint-Denis-i katedrálisba, ahol én már voltam, de nagyon tetszett, és leginkább mert a Saint-Lazare-tól odavitt a metró, amiben nem esett az eső. :P A katedrálisban aztán elég sok időt töltöttünk főleg világmegváltó beszélgetéssel (stílusosan), meg néha vetettünk egy-egy pillantást a királysírokra. 
Este szocializálódtunk, Olával és Holival vacsoráztunk a Port-Royalnál A Menzán, elég jó volt, csak tíz perc után elözönlött minket körülbelül ötszáz gyerek, úgyhogy nem igazán tudtunk beszélgetni. :P Aztán a hideg ellenére (legalább már az eső elállt) a Luxembourg-kertben ücsörögtünk négyesben, és rendkívül kreatív fotókat készítettünk. :P




Utána meg megfagytunk, és felfedeztem, hogy a harisnyám lukas, úgyhogy hazajöttünk és ittunk egy forró teát, és ha emlékezetem nem csal, olvastunk is, Tóth Krisztinát és/vagy Nádasdyt, mert nem lehetünk elég műveltek...

Szombat
Szombatot tartottunk: elmentünk a Marais-ba. Sikerült összefutni az egyetlen Párizsban tartózkodó magyar családdal; kis műanyag körhintát kerestek minden giccsboltban - ahányszor megláttuk/hallottuk őket, röhögve elmenekültünk. A Place des Vosges-on napoztunk és zenét hallgattunk, így vártuk Michał-t, aki egyszercsak megjelent és közölte, hogy sziasztok, amitől rögtön magunkhoz tértünk. "Fantasztikus" gyrost ebédeltünk a Bastille környékén, aztán kávéztunk három méterrel arrébb, és folytattuk a lengyel-magyar nyelvleckéket. Aztán bementünk egy borzasztó ruhaboltba, ahol sorba kellett állni a próbafülkékhez - nem is vettünk semmit. M. ide már azért nem jött velünk. :P Elsétáltunk az Hotel de Ville-ig, bagettet kerestünk, aztán találtunk is, sőt, fagyiztunk is az Amorinóban, pisztácia-mangó, mmmmm! *.*  
Persze aznap is fényképeztem. :P 




Vasárnap
Asszem, aznap láttunk plüss vízköpőt valamelyik giccsboltban... :D A Notre-Dame-ban voltunk ugyanis, aztán életemben először ettem falafelt a Latin Negyedben, és bár nem nyerte el a tetszésemet (undorítóan nézett ki és nem volt semmi íze), adok majd neki még egy esélyt autentikusabb helyen. Aztán D'Orsay, mert Fanni kérte... :P Másfél órát álltunk sorba, hogy bemehessünk (igaz, ingyen) egy emberekkel és képekkel túlzsúfolt múzeumba, ahol az összes falfelület összes négyzetcentimétere ki van használva és képtelenség bármit is érdemben megnézni. Úgyhogy be is menekültünk a kávézóba, ami sokkal burzsoábbnak nézett ki, mint amilyen volt, ugyanannyiba került a kávé, mint máshol. 


Este a Port-Royalban vacsoráztunk volna Michał-val, de egyrészt elfeledkezett rólunk, mert ilyen kedves, másrészt Pünkösd lévén zárva volt a hely, úgyhogy helyette egy nagyon szimpatikus palacsintázóban kötöttünk ki a Saint-Germain-des-Prés környékén. :))


Aztán már nagyon esett az eső, úgyhogy bementünk pár giccsboltba, mert az milyen vicces, és hazajöttünk forró kakaót inni. *.*

Hétfő
Reggel a kertben fransziás pötidézsöné...


... délben Michał-nál magyar(os) tojásos lecsó (special thanks to Benedek, aki a kolbászt küldte, ami köré készült a lecsó):




Nagyon büszke vagyok magunkra, mert mindketten először főztünk lecsót és isteni lett! Még úgy is, hogy a kolbászon kívül minden más silány francia vacak. :P 
Ebéd után a Montmartre-on sétáltunk, Szakrékőr és ilyenek, és annyira esett az eső, hogy levettem a cipőmet, hogy ne ázzon át, és inkább mezítláb mentem. :P Hihetetlen, mennyire ősz volt aznap. Közben mellesleg magyarul beszélgettünk, Michał két nap alatt annyit tanult tőlünk, amennyit én lengyelül két félév alatt Pátrovicstól (kérdés, ez kit minősít :P). Nagyon élveztük mind a hárman, de leginkább ő. :D Megnéztük Amélie kávézóját is. 



Kedd
A Port Royalnál reggeliztünk ebédet, nagyon finom volt. :D Aztán ettünk egy óccó-óccó palacintát a Les Halles-nál, majd feltoltuk az arcunkat nappal is a Diadalívre. Ááááá, lájkolom Párizst, az összes magnifique vue-jével együtt!!!





És aztán elmentünk a Défense-ba, mert akárki akármit mond, én szeretem Párizs Manhattanjét, és nem kizárólag azért, mert kellemes emlékeim vannak onnan, hanem mert jól néz ki igenis. Pláne naplementében, pláne, ha az ember (lánya) kellően fáradt... :)




Szerda
Felmentünk megnézni a kilátást a Centre Pompidou lépcsőjének tetejéről, és megláttuk, szép volt. Végre a nap is hajlandó volt kisütni, úgyhogy olyan igazi Párizs-fíling volt, köszönjük. Sajnos a modernizmus jegyében valami iszonyatos zene szólt a lépcsőn (ez ilyen fedett izé), kb. mintha folyamatosan belehánytak volna a mikrofonba. Úgyhogy a tervezett fél nap helyett csak félórát töltöttünk fent, azt is szitkozódva a hülye turisták miatt, akik állandóan fényképeznek, és mi nem férünk oda a panoramikus vjúhoz.







Délután Olával hármasban elmentünk a Cité de la Musique-be, én másodszor voltam és nagyon élveztem, mert egyrészt végre nem kellett rohanni, hanem volt időm a második meg harmadik meg negyedik emeletre is (Benedekkel két órával zárás előtt mentünk be és kb. 3/4 óránk volt az "utolsó" három emeletre), másrészt már tudtam, mit (nem) érdemes meghallgatni. Fanni is élvezte, ő volt bent leghosszabban, a rettenetes hideg (= légkondi) ellenére. Erről egyébként írtam egy oldalt a vendégkönyvbe, annál is inkább, mert láttam, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik baromira fáztak. Lehet, hogy a hangszerek miatt kellett lehűteni 15 fokra a termeket, de kiírhatták volna, hogy vigyünk bundabugyit. Cserébe kint napoztunk egy kicsit, megpróbáltuk felolvasztani megfagyott tagjainkat.


Még belefért egy búcsúvacsora Michał-val a Port-Royalnál, egy kávé, pár új magyar szó (nem nekünk új :P), aztán koniec, vége lett ennek a hétnek is.

Voltak persze vicces beszólások, amiket leírhatnék ide, de nem hinném, hogy rajtunk kívül bárki is értené. De hogy példát mondjak, "vigyünk valami melegebbet is, ha hidegebbre fordulna az időjárás szele" (Fanni), vagy "küldeném Anyukámnak... és mindenkinek, aki szereti" (én egy sms-re).  Nagyon tartalmas hét volt, egy csomó olyan dolgot csináltam, amit ebben a félévben még nem, és ehhez Fanni kellett. :)
Baromi jókat röhögtünk, jókat beszélgettünk magunkról, egymásról és másokról (barátságunk alapja a pletyka), művelődtünk, mert olvastunk Kishont(ot), Nádasdyt és Tóth Krisztinát, sőt, egyszer a brit politikai rendszerről is beszélgettünk, nyelvészkedtünk (főleg mikor Michał-t tanítottuk magyarul), úgyhogy nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Az időjárás lehetett volna kegyesebb, de legalább nem volt ötven fok, úgyhogy egy szavam sincs. Ja, de, egy mégis van: KÖSZÖNÖM. :)

mardi 7 juin 2011

17 - c'est toujours la même chevauchée...

Hogy teljesen szimmetrikus legyen ez a félév, már megint a hülye dokumentumokkal kell foglalkoznom, és ma még a hülye menza is betett. Szép kedd! Ja, és majdnem olyan hideg is van, mint februárban. :P
Na, az úgy volt, hogy elmentem az A épületbe, és baromira nem emlékeztem, hogy hol van a Bureau des Relations Internationales (BRI :P), de mázlim volt, mert az elsőn volt és nem a negyediken, ahogy rémlett. Úgyhogy benyitottam az irodába, de láttam, hogy van bent valaki, leültem várni. Aztán jobban megnéztem a kiírást, és láttam, hogy az ajtóra, ami előtt ülök, az van írva, hogy "bureau d'accueil", vagyis azoknak szól, akik jönnek - sebaj, megnéztem a többi kiírást is, és kiderült, hogy azoknak, akik elmennek (akár franciák, akár külföldiek), a szomszédos irodába kell menni. Benyitottam, és a kedves Soraya fogadott, akit a félév elején már nagyon megkedveltem csendessége, udvariassága és finomsága miatt. Kiüvöltött, hogy takarodjak az anyámba, mert a másik bureau-ba kell menni, és hogy képzelem. Meg se próbáltam elmagyarázni, hogy ez van kiírva az ajtóra, kimentem, még mielőtt továbbjut a szemmelverésnél, és hál'Istennek pont kijött az, aki bent volt a bureau d'accueil-ben, úgyhogy bemenekültem. 
Persze még véletlenül sem ugyanaz volt az ügyintéző, mint februárban... Mindenesetre elmondtam, hogy itt van két dokument, tessék szíves lenni kitölteni és ideadni, de ízibe', mert két hét múlva hazamegyek (mosoly helye). De nem úgy van az, ahogy azt Móricka elképzeli. Az egyiket odaadtam, ráragasztott egy szép rózsaszín cetlit az ügyintéző leány, kérdezte, mikor jöttem, mondom, február 4, erre ránéz a monitorra, "nem, Ön február harmadikán érkezett" (ti. amikor regisztrálni kellett online még kb. szeptemberben, azt adtam meg, hogy kb. febr. 3.), nem vitatkoztam, elvégre a gép biztos jobban tudja, mikor érkeztem. :P De legalább elhitte, hogy 24-én megyek haza, és nem kötött belém, hogy ha 31-én volt az utolsó vizsgám, akkor miért nem húztam haza azonnal. Féltem, hogy majd magyarázkodnom kell, de annyira outsidernek tűnt, hogy nem gyanakodott, hogy esetleg kamu. Ez simán ment, úgyhogy az orra alá dugtam a Transcript of Records feliratú papírt is, hogy na, azzal mit csináljak, ugyanis az egy (n+1)-edik dokumentum arról, hogy azt a két tárgyat, ami a Learning Agreementben szerepel, elvégeztem. Na jó, valójában most, hogy belegondolok, ez az egyetlen ilyen dokumentum. :D Az ügyintéző leány azt mondta, a koordinátoromnak kell kitöltenie - nem tudom, emlékszik-e még bárki is a februári vesszőfutásra, amikor is koordinátortól koordinátorig küldött a bürokrácia, és végül is olyasvalaki írta alá a papírjaimat, akinek az egészről fogalma sem volt... Előadtam tehát a Madama Butterfly-sagát az ügyintézőnek, mondván, tulajdonképpen nincs igazi koordinátorom. Erre közölte, hogy neki mindegy, a lényeg, hogy ugyanazzal töltessem ki ezt, aki aláírta nekem azokat a papírokat februárban. Hát jó. Csak egy bibi van: ahhoz, hogy kitöltse, még kéne az Usages des grammaires-ből az utolsó jegyem, de szegény tanárnő már három hete javítja a szerencsétlen zh-inkat, hogy is várhatnám el, hogy kész legyen velük... Úgyhogy most meg kell várnom ezt a jegyet, kell valami papírt kapnom róla, aztán mehetek rendez-vous-ni a pseudo-koordinátorommal, hogy kitöltse ezt a Transcript of Records-ot, amiről fogalma sincs, hogy mi, majd a kitöltött cuccost vihetem vissza a BRI-ba, hogy ott is aláírják. És akkor még örülhetek, ha mindez belefér a következő két hétbe... 

A menzán meg nem lehetett feltölteni a moneo-kártyát, mert zárva volt a pénztár, de nem engedtek pénzzel fizetni, pedig pontosan 3 euróm volt apróban, hanem az ijesztő biztonsági őr elvette a három eurómat, levitte a dolgozók részébe (mert a dolgozóknak külön a földszinten van az étterem, nekünk meg az emeleten), odaadta a pénztárosnak, kapott róla egy blokkot, azt a kezembe nyomta, visszamentünk a diákok részébe és ehettem, mihelyst a csodálkozó pénztáros kezébe nyomtam a blokkot... Nem lett volna egyszerűbb, ha kifizethetem közvetlenül neki a három eurót. 

dimanche 5 juin 2011

19 - két pipa

Ma nagyon hű voltam a franciákhoz, nem mintha Párizsban másképp is lehetne. :P Először is Maigret-történeteket olvasok, amik nagyon bénák, nem tudom, csak ez a gyűjtemény-e, vagy az összes, de ezek kifejezetten. De azért addig a 3/4 óráig, amíg egy-egy rendkívül körmönfont epizódnak a végére jutok, jól elszórakozom. :P 
Megint A Menzán ebédeltem (Isten tartsa meg jó szokásomat), ezúttal egyedül, illetve ha úgy vesszük, Maigret pipafüstös társaságában. Aztán kinyitottam az abrosznak is beillő térképemet, hogy lássam, mit nem láttam még. És akkor megakadt a szemem a Parc Georges Brassens feliraton, és mivel úgyis parkolós kedvemben voltam, meg ez kellően messze volt időtöltés és -pocsékolás céljából, odamentem. Ééééééééés ültem (illetve álltam) villamoson, végre!!! Nem így terveztem, de kiderült, hogy a park pont egy villamosmegállónyira van a metrótól, ahol leszálltam. :) És jól tettem, hogy odamentem, mert ugyan nem nagy park, de csendes, nagyon zöld és van benne tó meg egy csomó kacsa. :) Úgyhogy eltöltöttem ott másfél órát, olvastam, fényképeztem, meg napoztam is volna, ha botor módon nem farmerben megyek ma el itthonról (éjjel vihar volt, reggel meg hűvös). Találtam Rue de Dantzigot, ami azt hiszem, nem szorul bővebb magyarázatra, csak nem értem, miért kell arra emlékezni, hogy Gdansk valaha német kézben volt. Meg találtam Place Romain Garyt is, aki ismert nevén Émile Ajar, és hát őt nagyon szeretem, na. :)) 
Ja, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebéd után eredetileg a Louvre-ba akartam menni, de úgy látszik, nem akarják az égiek, hogy én oda betegyem a lábam, mert olyan irdatlan sor állt, hogy szerintem még most se jutott be a vége. Tanulság: egy felhős, párás, fülledt vasárnap délutánon nem jó ötlet múzeumba menni, mert mindenki más szerint viszont az. A park viszont bejött. :) (Illetve én mentem bele.)

Tessék, Brassens, aki ismeri és aki nem. ;)


A két pipa pedig az, hogy 1. ültem villamoson, 2. elmentem egy olyan helyre, aminek még a környékén se jártam eddig. :)