Ma például Michał-val találkoztam, együtt voltunk egész nap, ebédeltünk, ültünk a Luxembourg-kertben, ő tanult, én olvastam, aztán voltam nála a kolijában kicsit, aztán hazajöttem. Baromira fog hiányozni. Kijavította a vizsgámat, amit egy hete írtam, és ahogy újra elolvastam a levelet, csak még igazabbnak éreztem, mint akkor. Az volt az utolsó mondat, hogy "remélem, tetszett ez a sok marhaság, amit épp most olvastál el", és azt írta alá, hogy "nagyon tetszett ez a sok marhaság, amit épp most olvastam el". (Persze mit is vártam. :P) Most úgy tűnik, jönnének nyáron Pestre Gosiával, meg legrosszabb esetben augusztusban találkoznánk Varsóban, de utálom, hogy majd megint keresni kell a lehetőségeket, kuporgatni a pénzt, számolni a napokat. Azért jó, hogy ez lett a 2007-es találkozásunkból, mert enélkül nem lenne a lengyel, se mint nyelv, se mint minor, nem lenne a Juli, nem lett volna Varsó... De akkor is utálom a távbarátságot. Nagyon.
Tegnap meg például a Mars-mezőn olvasgattam és napoztam. Ahányszor felnéztem az Toronyra, mindig arra gondoltam, hogy fog hiányozni, aztán valamiért bevillant a hetes busz, ahogy megy az Astoriától a Ferenciekre, és nagyon otthon akartam lenni.
Szóval nemtom, mi van. Jó nekem itt lenni, szeretem Párizst, meg a zembereket, meg a zegyetemet is szerettem, amíg volt, de most, hogy vége a félévnek, és lassan ennek az egész évnek, már nem tudom, mit érezzek. Elképzelem, hogy hazaérek, és tudom, hogy az lesz az első gondolatom, hogy nem jövök már vissza - akár ide, akár Varsóba, a lényeg nem a hely, hanem az időtartam. Persze elmegyünk B.-vel egy hétre Észtországba, de júliustól tényleg otthon leszek, és egyelőre nem tudom ezt komolyan elképzelni. Nem tudom, egy ilyen mozgalmas és külföldi év után nem fogom-e magam rosszul érezni otthon. És ha igen, akkor nem tudom, mit lehet majd tenni. Mindenesetre most megyek, és írok egy listát arról, hogy mi mindent kell még csinálnom Párizsban. :)
