mizantróp bejegyzés

Ott van például a bolgár párocska: a srác egy 15x15x3 cm-s táskával jár, állandóan lóbál egy ernyőt, soha nem jegyzetel, iszonyú akcentusa van és borzasztóan nem tud franciául. A csaj igazi kis plázaliba, 30x10x5-ös műkrokodilbőr táska, frufru és tíz réteg smink, rózsaszín világoskékkel, mindehhez baromi magas hang, amiről nem tehet, borzalmas kiejtés és hihetetlen tudatlanság. Sose köszönnek (vissza se). Állandóan együtt vannak, de nem tudni, járnak-e.

Aztán ott van például az a kifejezetten ellenszenves lány, aki francia és a több közös óránk mindegyikét végigpofázza, majd bunkónak szánt, de mélységes butaságot eláruló pillantást vet a tanárra, "nem én voltam". 

Meg ott van még az orosz srác, aki nem tud raccsolni (a bolgárok se), és aki egy nejlonzacskóban hordja minden cuccát, de hogy eloszlassa az anyagi helyzetére vonatkozó félreértéseket, mindenesetre minden ujján visel egy-egy gyűrűt. Hogy copfja van, az nem tudom, ront vagy javít a helyzeten.

Ott van ezen kívül a nagyon kövér fekete srác, aki minden órán be akarja fejezni a tanár mondatait, állandóan bólogat, "igen, tanár úr, magam se tudtam volna jobban megfogalmazni, nahát, hogy Ön milyen okos", épp csak ki nem esik a padból a nagy stréberségtől. Ha a tanár tudomást sem vesz róla, akkor csak helyeslően felröhög a mondat végén. Ha a tanár tudomást vesz róla és felszólítja, baromi gyorsan és artikulálatlanul motyog valamit, majd eltelve önnön okosságának tudatától, szélesen elvigyorodik. Így is, úgy is röhögés a vége...

És ott van még a japán srác, aki továbbra sem tanult meg franciául, viszont nem olvas el semmit és nem jegyzetel. Ja, kérem, így persze nehéz. 

Asszem, mégiscsak szakítok az emberiséggel... :P

Le vent nous portera... :)

Tulajdonképpen egy hete egy órája azon gondolkozom, mi lesz majd ennek a bejegyzésnek a címe, és hát most ennyi tellett. A dalt valamelyik régebbi bejegyzésem végén már linkeltem, de jóarc vagyok (ahogy az egyik mai órámon mondta a tanár, je suis bon depuis ma naissance): itt van újra. (Igen, mint az ősz.)

Szóóóóóval, itt volt a Juli, bizony, és kicsit megint Varsó volt és 514-es szoba - a kosz mennyiségét tekintve mindenképp. :P A hétvégén beteg voltam, úgyhogy szombaton a kertbenülésben, vasárnap pedig némi sanzelizénsétálásban merült ki a program, közben ipari mennyiségű teát meg gyümölcslevet ittam, elég sokat aludtam és némi gyógyszert is bevettem, ezért lehet, hogy mégse töltöttem ágyban a további napokat. :)

Nem hiszem, hogy a hétfőnek és a keddnek át tudnám adni a hangulatát... Hétfőn szikrázó napsütés volt, és rengeteget mentünk, több mint 12 órát voltunk a városban. :) A Défense-negyedben kezdtünk, kapásból bele is borítottam a táskámba fél liter teát, úgyhogy le kellett ülni a napsütéses lépcsőkre, hogy megszárítsam a cuccaimat. Aztán a Jardin des Tuileries-ben hunyorogtunk egy kicsit, megnéztük az üvegpiramist, hogy tényleg üvegből van-e és tényleg ott van-e, ahova pont baromira nem illik, és tényleg ott volt. Aztán csücsültünk a Szajna-parton, napozás végett, meg megnéztük a Notre-Dame-ot, majd véletlenül eltévedtünk... pont az olcsó könyvesbolt (Gibert Jeune) felé, aholis magunkévá tettünk három könyvet (van mentségem, olyasmit vettem, amit egész félévben olvasunk a zegyetemen). :) Innen irány a Luxembourg-kert, hogy még egy kicsit ülhessünk a napon, majd a Saint-Germain-des-Prés következett, mert rózsaablakból sosem elég, aztán Montmartre, némi naplemente a Sacré-Coeurtől... És a napnak még nem volt vége! Lefele véletlenül a Moulin Rouge-nál lyukadtunk ki, ahonnan elbuszoztunk a Trocadéróhoz, ahova pontosan 9-kor érkeztünk, így volt alkalmunk megtekinthetni a szikrázó Eiffel-tornyot (ez privilégium, minden egész órakor öt percig szikrázik csak). Aránylag sikerült Julit meglepnem a Place de Varsovie-val, ami mindezek után következett, úgyis mint hab a tortán. :)) További esti séta, egészen a Diadalívig, ami azért testvérek között is elég messze van az Eiffel-toronytól, aztán onnan haza, és éjfélkor már be is zuhantunk a kisházba... :) 

Tegnap ennél lustább napot tartottunk, csak fél 1 körül indultunk el, bementünk az egyetemre, ittunk könyvtári kapucsínót (mmmm), megnéztük a festői L épületet, meg fényképezgettük kicsit a virágokat a kampuszon. Aztán vetettünk egy pillantást a Bastille-ra, ééééééés elmentünk ebédelni A Crêperie-be/Krepöribe (ti. amit még 2007-ből ismerek). Ettünk egy gombás-tejfölös és egy banános crêpe-et, még Julinak is NAGYON ízlett, ami azt jelenti, hogy tényleg isteninek kellett lennie (az volt!). :) Hogy lemozogjuk az ötcsillió kalóriát, sétáltunk egy csomót, és megint becsábultunk egy Gibert Jeune-be (újabb két könyv). Borzasztó, be kéne tiltani ezeket az 1-4 eurós könyveket. :P Aztán eltévedtünk a zsidónegyedet keresve, de amikor végképp feladtam, mégis megtaláltuk. :D Fényképeztünk egy csomó vizes-macskaköves utcát, meg hogy van Ki beszél gyorsabban héberül?-verseny. :P Aztán felültünk két metróra meg egy buszra (nem, nem egyszerre, hanem egymás után), és felmásztunk a Diadalívre, mert a napsütéses Párizsnál csak egy jobb van: a kivilágított, esti jó szeles esős hideg Párizs. :) Csak addig maradtunk fent, amíg nem fagytunk és áztunk meg, utána hazajöttünk. Közben még kis barkochba, jó hülye kérdésekkel, mivel baromi fáradtak voltunk, aztán hajnali 1-kor sikerült is lefeküdni... :)

Áhh, nem lehet leírni, fantasztikus volt, egyszerűen fantasztikus. :) Jó volt így pontot tenni Varsóra, utólag beszélni mindenről, ami ott történt, közben elkezdeni egy új fejezetet, anélkül, hogy ez a váltás törést okozna... És jó, nagyon jó a tudat, hogy bár Varsó egy nagyon fontos közös pont, azért kívüle is van világ és közös élmények és beszédtéma és felfedeznivaló. :)

Le vent nous a portées... :)

röviden az elmúlt két napról

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) (ez a tegnap) 

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) (ez a ma)

Bővebben holnap. ;)

lábadozás

- két óra a Champs-Elysées-n

- egy óra hazaút

- egy óra olvasás (Piszkos Fred, a kapitány :D)

- másfél óra alvás

- félóra a gép előtt

- további hosszú órák alvással töltve

je suis malade

Az a megfázás tulajdonképpen kicsit több lett, mint megfázás, este 38,8 volt a lázam, amikor hazaértünk a reptérről... Bevettem Aspirint meg ittam teát, nem is egyet, reggel 37,9-cel ébredtem, azóta viszont még csak hőemelkedésem sincs. :) Persze egész nap itthon voltam, baromira örültem, Juli azért bement a városba, de hát így ugye nem volt az igazi. :( Kimozdultam a kertbe, ültünk vagy egy órát a friss levegőn, meg fényképeztem a virágokat:), és annyira erőre kaptam, hogy még a boltig is elmerészkedtünk (gyalog 5 perc). A holnapi napot még meglátjuk, ha be is megyek a városba, csak nagyon visszafogottan. 

Időzíteni, azt aztán tudok...

a Jó, a Rossz és a Juli

A Jó: Holi mondta, hogy nem csak a méregdrága Orlyval van (ami Párizs-reptér oda-vissza 18 euró), hanem egy Orlybus is, ami a beljebbvárosból megy, és 6,60 euró egy út, úgyhogy azzal megyek ma Juli elé. :) Jó még, hogy tegnap mégsem késtem el A Pasas órájáról, pedig 10 perccel később értem csak oda - de A Pasas meg 12-vel később. :P Jó még, hogy két hét múlva látom Benedeket. :) Meg az is jó, hogy tegnap képes voltam lefeküdni éjfél előtt. Ja, és említettem már, hogy jön a Juli? Hát mi ez, ha nem fantasztikus csodálatos remek isteni hurrá népünnepély csinnadratta dínomdánom szintén jó? :))))

A Rossz: megfáztam. Mikor, ha nem ma?

A Juli: JÖN! :)

szerencsétlen szerda

Ma egész nap olyanokat mondogattam magamnak, hogy örülj, hogy Párizsban vagy, örülj, hogy tavasz van, hogy Juli jön holnapután:)), hogy blabla, de közben meg elaludtam 20 percet (vagy perccel?), meg nem jött az RER félórán keresztül valami technikai ok miatt, emiatt nem tudtam bemenni az egyik órámra, amit pedig tökre szeretek, aztán lemaradtam az ebédről is, ugyanebből az okból (ti. mire beértem, pont csak annyi időm maradt, hogy kivegyem a Bibliát a könyvtárból, igen, a Bibliát :P), úgyhogy vehettem másfél ebéd áráért egy szendvicset, plusz nem működött se a lift (4. emeleten volt az órám), se a mozgólépcső a Défense-nál, ja és elszakadt a szoknyám is, persze napközben, amikor esélyem se volt megvarrni/lecserélni, aztán olvastam, hogy amit reggel szmognak véltem a vonatból, az a fukushimai mérgezett levegő* - jó, hogy nem vagyok aggódós típus, de azért akkor is! -, feltörte a lábamat a cipő, megint nem kaptam senkitől se levelet, se képeslapot:((, órákig álltam sorban, hogy kinyomtassak két oldalt, este meg tök fölöslegesen költöttem el három és fél eurót, csak hogy egy kávézóban ülve kijavíthassuk a frenetikus fordításomat Michał-val (a Különórából volt egy rövid részlet), amiben meg egy csomó figyelmetlenségi hibám volt, de azért megdicsért, amit megalázónak tartok, mert ő is tudja, hogy többre vagyok képes. Na. De azért örülök, hogy itt vagyok, és remekül érzem magam, csak ez egy ilyen fos nap volt. :P

*Igen, ez igaz, ma érte el Franciaországot. Aggódni nem kell, állítólag tízezredannyira mérgezett/káros, mint a csernobili, úgyhogy semmi hatással nincs a szervezetre.