Azzal kezdődött a napom, hogy 8:50-kor Koncsítá, a - becslésem szerint legalább nyolcvanéves - takarítónő (akit csak én hívok így, mindjárt kiderül, hogy miért) szó szerint rámtörte az ajtót, közölte, hogy ő a takarítónő, és azt, hogy nem raccsolt, csak annak tudtam be, hogy ebben a mondatban ("moi, c'est la femme de ménage") nem volt r. Mivel nem volt ma semmi dolgom (SAJNOS), és nagyon álmosnak éreztem magam, visszafeküdtem, ami hiba volt, mert legközelebb 11:25-kor ébredtem fel. Koncsítá közben a nagy házat takarította, én is átjöttem, ittam egy kávét, megnéztem az e-mailjeimet, konstatáltam, hogy a koordinátorom még mindig nem válaszolt, káromkodtam egyet, aztán gondoltam, elindulok, akárhova. Igenám, de a földszinten várt Koncsítá, aki elkezdett hozzám beszélni, és nem értettem, miért nem értem. Aztán rájöttem: nemcsak fogai nincsenek, de spanyol szavakat használ (pl. "c'est comme ca la vida"), nem ismeri, csak a hangsúlyos (moi, toi stb.) személyes névmásokat, és nem ragozza az igéket, vagy ha mégis, akkor ragozás helyett a befejezett melléknévi igenevet képzi meg inkább. Például: je prends (teszek) helyett "moi pris" (kb. "magam tett"). [Amikor beszélgettem vele - két-három mondat után sikerült -, úgy éreztem magam, mint Rory abban a részben, amikor a nagyszüleinél van, semmi dolga és elkezd haverkodni a spanyol szakácsnővel.] Mindenesetre jól elbeszélgettünk, és a végén közölte, hogy "moi contente, parce que la mademoiselle tres gentille" (szó szerint: én örül, mert a mademoiselle nagyon kedves). Úgyhogy én is contente voltam. :)
Azért volt mára is feladat: a francia SIM-kártya beszerzése. Jelentem, beszereztetett. A számom:
+ 33 620 998 724
Utána elmentem a Pere-Lachaise temetőbe, mert nem tudtam hirtelen, mit is csináljak, és ez jutott eszembe. Séta közben "ebédeltem" (itthonról vitt szendvics), fényképeztem, és menekültem, ha meghallottam egy-egy hangosabb turistacsoportot. Valamiért baromira zavar, ha egy temetőben hangosan beszélnek, pedig nagyon közelről ismerek valakiket, akik tavaly májusban ugyanott eltévedtek, és a hasukat fogták nevettükben, hogy nem találják a térképen, merre is kell kimenni. :P Egy híresség sírját sem találtam meg - valószínűleg, mert nem kerestem -, viszont megállított egy kedves bácsi, hogy hol a Victor Noir (az ki) sírja, és hatalmas szemeket meresztett, amikor közöltem vele, hogy nem tudom, külföldi vagyok, megkérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Magyarországról, erre odacsődítette az argentinokból álló turistacsoportot, akiket vezetett, és közölte velük, hogy itt egy kis hongroise, aki milyen gyönyörűen beszél franciául, nézzék csak! :D
Színesek. :)
Kereszt a keresztben 1.
Kereszt a keresztben 2.
Moha
Ez csak szép. :)
Fény!
Lépcsők Julinak. :)
És még néhány... :)
"Mireille"
Szarka
Princesse de Vaudemont
Út
"Kisnagy" család :)
A temetőből valami egészen más helyre mentem. Mivel továbbra sem volt semmi konkrét ötletem, a Rue de Rivolin kötöttem ki, ahol a Louvre is van, de én persze leragadtam a hatalmas SOLDES! (leárazás) feliratoknál. Itt ez egy népbetegség, hatalmas tömeg áramlik az üzletekbe(n), az utcán alig lehet közlekedni, mert a gyalogosnak van elsőbbsége - lévén, hogy sokkal többen vannak, mint az autók. A nők a hónuk, a férfiak meg a szemük alatt hordanak hatalmas táskákat, mindenféle nagyon menő márka van, egyáltalán: a Rue de Rivoli en bloc menő. Úgyhogy én is bemenőztem az egyik üzletbe, aztán még sokba, de sehol nem vettem semmit, csak "nyaltam a kirakatot", ahogy a francia mondja, csorgattam a nyálam, felpróbáltam ezt-azt, de lemondtam mindenről. Mondhatom, hogy pokoli érzés, de közben szórakoztató, hogy úgy vannak rajtam ruhák hosszú percekig, hogy utána visszateszem őket a polcra, és valaki más ad ki rájuk pénzt. Ebben egyébként eléggé el lehet fáradni, úgyhogy sétáltam még egy kicsit a Szajna-parton, aztán hazajöttem, útbaejtve a szokásos boulangerie-t, ahol 0,65-ért veszek mindennap bagettet. :)
